Október 20.-án szerdán pontos a Telihold a Kosban, amely nagyon erőteljes és ezáltal hatalmas emelkedési lehetőséget is biztosít.
Harcias, akaratos energiák feszültsége jelenik meg ebben a Kos Teliholdban, mely egyrészt a külvilágban zajló manipulációt, lázadást és feszültségeket is erősíti, másrészt a személyes erő és tudatosság szükségessége is megmutatkozik.
A héten a Jupiter és a Merkúr is elindult égi útján, befejezve a retrográd idejét, mely tovább erősíti az indítás energiáit.
Természetesen nem az égi állások okoznak eseményeket életünkben, hanem a felhasználásuk általi cselekvéseink, akaratunk. Nagyon érdekes, hogy a Kos Telihold éppen az akaratra hívja fel a figyelmet, valamint visszautal a tavaszi időszakra is, melyet érdemes átgondolni, visszatekinteni és az esetleges tanulságokat, összefüggéseket megtalálni.
A Telihold pillanatában a Nap a Mérlegben a Hold a Kosban alkot szembenállást, méghozzá úgy, hogy a Kos ura a Mars is a Mérlegben halad.
Ahogy már utaltam rá a havi asztrológiában is, mindez a párkapcsolatokat is kihívás elé állíthatja, valamint a külvilágból érkező hatásokat, eseményeket.
A Teliholdak a beteljesülésről szólnak, a kibontakozásról, azonban ebben a mai Teliholdban éppen az a különleges, hogy számos elindító energiát biztosít.
Olyan Telihold ez amikor az energiák csúcspontjában valami elkezdődik, nem ér véget, nem ez a teljesség, hanem most indul el valami, amely folyamat decemberben és 2022 év márciusában sőt még áprilisban is fokozódik, teljesedik.
A Teliholdat uraló Mars szerepe igen jelentős, hiszen a Plútó már pontos kvadrátba került az Eris-szel, mely a Kosban tartózkodik, és kiválóan kiegészíti a Mars harcos energiáit, hiszen:
Eris a Mars női megfelelője; a háború istennője.
Az agresszió, a háború, az önérvényesítés, a harag világba költözés női oldalát képviseli. Természetesen itt is megjelenik az alacsony vagy magasabb szintű megélési lehetőség.
A Mars most felerősíti ezt a feszültséget, hiszen október 22.-én pontos kvadrátba kerül a Plútóval, valamint szembenállásba az Eris-szel.
Ez a T-kvadrát olyan feszültségeket ír le, amelyek a kapcsolatokban is megjelenhetnek, személyes szinten párkapcsolatban is, rávilágítva a düh, harag, féltékenység és ezen lehúzó erők destruktív voltára.
Azonban helyezzük most is a fókuszt a magasabb szintű lehetőségekre, melyek a felülemelkedés, a negatív energiák felfedése és azok átalakítása.
Hatalmas erőt, energiát biztosít ez az égi állás, amelyet építően is megélhetünk, felhasználhatunk ha képesek vagyunk túllépni a hatalmi harcokon, az önzésen, a mindig nekem van igazam útvesztőjén.
Ki ellen is harcolsz? Mi ellen küzdesz?
A válasz igen egyszerű, önmagaddal csatázol amikor a külvilágot támadod, vagy a pároddal harcolsz.
Elfojtott energiáid felszínre kerülnek és rávetíted a külvilágra, a másikat okolva a benned élő feszültségek miatt.
Ha nem jó Neked a kapcsolat, ha bánt, ha dühít, akkor a kérdés vajon miért történik ez és miért vagy olyan kapcsolatban ami nem harmóniát, egyensúlyt és pozitív érzéseket ad.
Másrészt hogyan is adhatna jó érzéseket ha önmagaddal sem vagy kibékülve?
A jó hír, hogy ezzel az energiával változtathatsz és építhetsz, valami jobbat, szebbet, újat.
Az elinduláshoz szükséges lendület és erő áll rendelkezésre általa, így akkor leszel csak frusztrált ha nem használod fel az erőt, ha nem teszel csak egy helyben állsz és felrobbansz.
Nagyon egyszerűen ellenőrizheted, hogy az energiádat megfelelően használod vagy sem, hiszen ha fáradt és kimerült vagy, akkor biztosan nem arra tartasz ami a valódi utad és célod lenne.
Azonban ha energiád csúcson van akkor csak menj tovább és tedd a dolgod.
Ez a Telihold kardinális jegyekben jön létre, így az elindításnak kedvez, valami elkezdődik, valami készül, amit úgy emelhetsz magasabb szintre ha részese vagy és irányítod a folyamatot szeretettel, a szív általi emelő energiákkal, tehát arra tartasz amerre a szíved vezet.
A Jupiter is részese ennek az égi állásnak, mivel egy áldásos trigonnal kapcsolódik a Marshoz, oldja a feszültséget, és lehetőségeket teremt a magasabb szintű megélésre, a felemelkedésre.
Azonban fel is nagyítja a dolgokat, így a harcot, a feszültséget is erősítheti amennyiben ezt működteted.
A kvadrátok teremtő fényszögkapcsolatot mutatnak, mely kiegészülve a Jupiteri energiával csodálatos lehetőséget biztosít az emelkedésre, a szintlépésre bármely területen életednek.
A felhasználása rajtad múlik, minek adsz teret, mibe teszel energiát, érdemes lenne a valamiért tenni, mintsem a valami ellen.
A tiszta helyzetek és a szeretet általi felhasználás a javasolt.
Csodálatos felemelő Teliholdas napokat kívánok!